Figyelem!

Honlapunk fő célja, hogy teret adjon a fogyasztóvédelmi esetek megvitatására, hogy fórumunk felhasználói segítsék egymást tanácsaikkal, valamint, hogy a leírt esetek által mások elkerülhessék a hasonló kellemetlen szituációkat. Viszont NEM VAGYUNK FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG, NEM FOGLALKOZUNK SZAKTANÁCSADÁSSAL. Amikor tudunk, szívesen segítünk abban, hogy hova lehet érdemes fordulni az adott problémával, segítünk a honlapon történő eligazodásban, és szívesen bekapcsolódunk a fórumon folyó eszmecserébe.

Bébi cipő

razgon
User offline. Last seen 11 év 8 hét ago. Offline
Csatlakozott: 08/20/2009

2009.05.02-án vásároltunk egy Punto Rosso márkájú 19-es méretű bébi cipőt (egész pontosan szandált) az akkor 16 hónapos kisfiunk részére 3300Ft ért. Ez volt az első bébi cipő a lábán igazából ekkor még csak úgy tudott járni, ha fogtuk a kezét, illetve lakáson belül mászott is a szandálban. A szandál hamar elkezdett lerongyolódni, a csatok körül gyorsan lekopott a felsőrész anyaga stb. Körülbelül 1 hónapot használtuk, azonban nem akartunk belenyugodni hogy egy "márkásnak" mondott bébi szandál 1 hónap nem túl intenzív használat alatt tönkremegy, így visszavittük a szandált a kereskedőhöz. A kereskedő a szandál szemrevételezése után kijelentette, hogy szerinte nem rendeltetésszerűen használtuk a szandált, és azért ment tönkre. Nem fogadtuk el az érvelését, így azt mondta, hogy ha legközelebb jön a cipőket forgalmazó ügynök, akkor neki jelzi a problémát. Némi idő elteltével érdeklődtünk, a kereskedő érdeklődésünkre azt felelte, hogy az ügynök elvitte, majd visszahozta a cipőt, és ő is azt felelte, hogy nem rendeltetésszerű használat miatt ment tönkre a bébi cipő. Azonban az ügynök semmilyen írást nem adott erről a véleményéről. A kereskedő ezek után a bébicipőt elvitte egy cipész kft-hez, amely az alábbi "szakvéleményt" adta ki írásban.

Idézem:

-Kérésére hivatalosan igazoljuk, hogy az Ön által javításra behozott -gyermekcipő nem javítható. Nem rendeltetésszerűen volt használva, ezért ment -tönkre.

Ennyi a szakvélemény szövege. Nem tartalmazza a cipő márkáját, típusát, méretét, és gyermekcipőről beszél, holott a 19-es méret még bébicipő kategória, ha jól tudom. A cipőhöz tartozott egy általános használati útmutató, de az nem konkrétan az adott termékre vonatkozott, és a benne foglaltakat betartottuk.

A kereskedő erre a szakvéleményre hivatkozva tagadja meg a cserét/vételár visszatérítést.

Úgy gondolom, hogy ez így elfogadhatatlan.

Kérdéseim:

A szakvéleményen pontosan milyen adatoknak kell szerepelnie, hogy az hivatalos legyen? Kell-e rá pl. a kereskedő aláírása esetleg?

Mit tehetünk, hová fordulhatunk?

Előre is köszönöm válaszukat!

Sancho Panza
User offline. Last seen 11 év 6 hét ago. Offline
Csatlakozott: 09/03/2009
Látogass el a

Látogass el a panaszfal.hu oldalra, és gyors, szakszerű tanácsot kapsz a problémádra!

admin
User offline. Last seen 2 év 38 hét ago. Offline
Csatlakozott: 07/09/2009
bébicipő

Kedves Razgon!

Érthető felháborodásuk, kérem vegyék fel a kapcsolatot a területileg illetékes békéltető testülettel, ez sok hasonló esetben eredményre vezet.

Érdekes témák