Figyelem!

Honlapunk fő célja, hogy teret adjon a fogyasztóvédelmi esetek megvitatására, hogy fórumunk felhasználói segítsék egymást tanácsaikkal, valamint, hogy a leírt esetek által mások elkerülhessék a hasonló kellemetlen szituációkat. Viszont NEM VAGYUNK FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG, NEM FOGLALKOZUNK SZAKTANÁCSADÁSSAL. Amikor tudunk, szívesen segítünk abban, hogy hova lehet érdemes fordulni az adott problémával, segítünk a honlapon történő eligazodásban, és szívesen bekapcsolódunk a fórumon folyó eszmecserébe.

Berta étkező van, nincs

Uvala
User offline. Last seen 8 év 10 hét ago. Offline
Csatlakozott: 08/18/2009

Ez a meglepetés nem jött össze!
2009. 04 04-én készpénzért Berta étkezőt vásároltunk. Először azt mondták, vigyük a boltban lévőt, de a fotón, amit a telefonommal készítettem, a lányom észrevette a karcokat az asztalon. A megrendelt bútort kis kerülővel Egerből, Szentendrén élő lányomnak elvittük.
A meglepetés akkor ért, amikor kibontottuk a leragasztott, hullámkartonba burkolt asztalt (utóbb kiderült, az is egy rétegű volt). Az is karcos volt, de a rosszabb a székek voltak. Mind hibás, szakadt a támla és ülő részen is a sarkokon. Próbáltam hívni az üzletet, de szombat lévén, nem ment. Székek vissza az utánfutóra, csomagolás, pléd-burkolás, rögzítés, és hétfő reggel 2009. 04. 06-án egyenként (már nem volt utánfutó), szalag-szakadt lábammal vissza a REÁL bútor boltba (a székek azóta is ott pihennek -ez volt az üzletvezető válasza, ha megoldásra keresetem, mert hogy ő nem fizeti ki a javítást).
Először készségesek voltak, telefon.... aztán előkerült egy szállító és utána jött a huza-vona.
Az árut nem cserélték ki, mert a bolt szerint én nem szakszerűen szállítottam (segítettek a rakodásban), a szállító úr kétségbe vonta a szállítás megfelelőségét, és kiállt a bolt mellett, attól keletkezett szerintük a sérülés, a gyár pedig nem vállal garanciát.
Már sokszor vásároltam bútort, de még soha nem volt gondom. Bár csak utólag gondolom, hogy a bútor eredeti csomagolása, amit utazás előtt a sérülés elkerülése érdekében nem bontottunk meg, nem volt megfelelő, de ez csak a kicsomagoláskor derült ki.

Most augusztus van, a lányoméknak most lesz az esküvője és nem tudunk leülni. A bolt vezetőjével nem lehet megfelelő nevezőre jutni, szerinte végig járta az utat, a gyár nem segít, ő pedig csak az én költségeimre hajlandó a javításra.

Kifizettem egy hibás bútorért 85900 ft-ot, utánfutót béreltem, aztán vissza szállítottam, rengeteg időm, telefonom elment és nincs megoldva a fiatalok problémája.

Mi a teendőm, kérek szépen egy használható tanácsot:
Uvala

Sancho Panza
User offline. Last seen 8 év 10 hét ago. Offline
Csatlakozott: 09/03/2009
Látogass el a

Látogass el a panaszfal.hu oldalra, gyors, szakszerű segítséget kaphatsz a problémád rendezéséhez.

admin
User offline. Last seen 45 hét 3 nap ago. Offline
Csatlakozott: 07/09/2009
berta bútor

Kedves Uvala!

Nagyon sajnálom, ami Önökkel történt! Érdemes lenne a területileg illetékes békéltető testületet fekeresni az ügyben. Ők ugyan nem szankcionálhatnak, viszont ingyenesen kivizsgálják az ügyet, és véleményt alkotnak róla, és sok esetben ennyi elég a kereskedőnek, hogy belássa a vásárló igazát.
Ha ez sem hoz eredményt, akkor érdemes a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordulni nfh.hu.

Kérem, írják meg az ügy kimenetelét is!

Lipcseib
User offline. Last seen 8 év 3 hét ago. Offline
Csatlakozott: 08/29/2009
BertaBútor

KEdves Admin!

Áruld el nekem, hogy pontosan miért is kellene panaszosunknak az NFH-hoz fordulni? POntosan milyen segítséget fog ott kapni?

Üdvözlettel:

Lipcsei Béla

Lipcseib
User offline. Last seen 8 év 3 hét ago. Offline
Csatlakozott: 08/29/2009
BertaBútor

KEdves Admin!

Áruld el nekem, hogy pontosan miért is kellene panaszosunknak az NFH-hoz fordulni? POntosan milyen segítséget fog ott kapni?

Üdvözlettel:

Lipcsei Béle