Figyelem!

Honlapunk fő célja, hogy teret adjon a fogyasztóvédelmi esetek megvitatására, hogy fórumunk felhasználói segítsék egymást tanácsaikkal, valamint, hogy a leírt esetek által mások elkerülhessék a hasonló kellemetlen szituációkat. Viszont NEM VAGYUNK FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG, NEM FOGLALKOZUNK SZAKTANÁCSADÁSSAL. Amikor tudunk, szívesen segítünk abban, hogy hova lehet érdemes fordulni az adott problémával, segítünk a honlapon történő eligazodásban, és szívesen bekapcsolódunk a fórumon folyó eszmecserébe.

GSMHOME Szervizelés

Dmisi
User offline. Last seen 1 hét 6 nap ago. Offline
Csatlakozott: 01/25/2010

Tanulság képpen!
2009 november 10.-én vásároltam egy Samsung S7350-es mobilkészüléket a GSMHOME-tól, de sajnos 5 nap után meghibásodott, nem tudtam bekapcsolni. Egyszerűen semmi, visszavittem, garanciába megjavítják, kiderült nem szoftver hiba, hanem valami más. Elküldték szervizbe, ennek már 60 napja, és még mindig nem tudni mikor kapom vissza. Persze amíg el kellett adni a készüléket tök rendesek voltak, kiküldték futárral, igaz nem ingyen, de ennyi belefér, pedig nem is olcsó telefon. Azóta többször hívtam őket, de semmit nem tudnak mondani, csak hogy még várjak.
Ha lehet ne vásároljatok a GSMHOME-nál, mert úgy jártok mint én, a telefont kifizettem, garanciát vállaltak rá, de kétséges, mikor lesz telefonom.
Ilyenkor mit tehetek? Hova fordulhatok?
Elvártam volna, hogy 60 nap után, ami a honlapjukon ki van írva, legalább felajánlottak volna valami megoldást, de nem, egyenlőre még csak annyi „Várjak”.
GSMHOME KFT 1195. Ady Endre út 125/a. www.gsmhome.hu
Most itt tartok, ha valakinek van jó ötlete, várom!
Üdv: Dmisi

Dmisi
User offline. Last seen 1 hét 6 nap ago. Offline
Csatlakozott: 01/25/2010
Örömöm annyira nem felhőtlen

A GSMHOME-tól visszakapott új telefon, sajnos nem az típus amit megvettem (S7350), de erről ELFELEJTETTEK annak idején tájékoztatni, hogy a szín választás nem ugyan olyan telefonra vonatkozik.

Egy kicsit utánna ártam:

S7350 Ezüst
S7350i Fekete

Különbség a két telefon között, az i-s nem tud Divx-et, és a videófelvétel is gyengébb minőségű.

Na mindegy, ÍGY JÁRTAM!!! Ez már így marad!

Üdv!

VIGYÁZZ A GSMHOME-al!!

Dmisi
User offline. Last seen 1 hét 6 nap ago. Offline
Csatlakozott: 01/25/2010
Visszakaptam!

Sziasztok!
Ma visszakaptam a fent leírt telefonomat. Mivel vidéki vagyok, nem én mentem érte Pestre, hanem egy ismerősöm hozta haza. Megkaptam, beraktam a kártyámat, bekapcsoltam, minden oké. Elindítottam egy hívást, azt lebeszéltem, összecsuktam a telefont és vége, a kép szétesett, kettévált, nem lehet látni rajta értelmes jelet, csak fényeket, pontokat.
Felhívtam a szervízt, ott azt mondták ott jó volt, küldjem vissza.
Most itt tartok, megint küldöm Pestre.

Milyen jogszabály van arra, hogy ilyen helyzetben én mit tehetek?

Ha tudjátok írjátok meg!

Köszi: Dmisi

Móni21
User offline. Last seen 3 hét 6 nap ago. Offline
Csatlakozott: 02/11/2010
Visszakaptam

Szia! Én úgy tudom, hogy ha 1 hónapig nem tudnak semmit kezdeni a termékkel, akkor kötelesek újat adni helyette!!!!!!!!!!!! Szerintem ennek nézz utána!!!!!!! Sok sikert

bakterur
User offline. Last seen 4 hét 6 nap ago. Offline
Csatlakozott: 02/03/2010
Ismerjük őket

Üdv!

Sajnos a GSMHOME-ot volt szerencsém megismerni, egy egyszerű rendelést nemhogy nem voltak képesek teljesíteni (a honlapjukon feltüntetett egyszerű headsetről van szó), de leginkább leszarták a fejem. Többször telefonáltam, hogy megjött-e már a cucc, de csak annyit bírtak mondani, hogy majd telefonon értesítenek (minden alkalommal el is kéreték a számomat, biztosan fel is írták...) azóta is várom a hívást. Persze, biztos a "karácsonyi áruszállítás" lassúsága miatt várok másfél hónapja (na ennyire naív nem vagyok, beszereztem máshol). Egyetlen dolog írható a javukra: az korrekt árak, de hát ezt kenhetjük a hajunkra. Remélem másnak szerencséje lesz velük.

Bakter úr

gsmhome
User offline. Last seen 5 hét 18 óra ago. Offline
Csatlakozott: 02/02/2010
Kedves Dmisi! Én a fent

Kedves Dmisi!

Én a fent említett üzletben dolgozom és többször is beszéltünk telefonon az említett készülék ügyében.
Azért a másik oldalt sem ártana elmesélni szerintem.
Ez tény, hogy Ön vásárolt egy készüléket nálunk ami meghibásodott és az is,hogy a készülék javítása hosszú időt vett igénybe. Sajnos a karácsonyi munkaszünetek és áru szállítás lassúsága miatt nehezen készült el a telefon. De már korábban elmondtuk,hogy a telefon nem javítható ezért alaplapot fognak cserélni a készülékben, ez egy picivel több időt vesz igénybe. A készüléket az utolsó megbeszélt határidőre a szerviz le is szállította. A készüléket kipróbáltuk, ami üzletünkben működött. Sajnálattal hallottam, hogy valószínűleg a telefon átvezető szalagkábele is meghibásodott és ez Önnél derült ki, amikor visszakapta a készüléket. Amikor ezt felénk jelezte (nem túl emberi hangon, amit egyébként megértek, de sajnos én nem tehetek róla), megbeszéltük, hogy utána járunk, milyen lehetőség lenne a probléma megoldására. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a legcélszerűbb és legjobb megoldás, ha kicseréljük Önnek a készüléket egy teljesen újra. Hozzáteszem, ezt csak is cégünk vállalta magára, mert a szerviz továbbra is csak javításra veszi át a hibás készüléket. Tehát nem cseréről van szó. Nekünk marad egy keveset használt, ám de újnak nem eladható készülékünk, amit elküldünk szervizeltetni, Ön pedig kap egy újat. Ebben meg is egyeztünk, még a készülék színét is megválasztotta és holnapi napon jönnek átvenni.
Elhiszem,hogy kellemetlen a dolog. Higgye el nekünk is. Személy szerint teljesen megértem a problémáját és higgye el hogy mindent megpróbáltam elérni vagy megtenni, amit tudtam.De sajnos sem a szerviz munkájára, sem pedig az alkatrészek rendelésére hatással lenni nem tudok.
És elég "lejárató" kampányt indított már cégünk ellen, ezért szeretném megkérni, hogy ezt mellőzni illetve törölni szíveskedjen.

Köszönettel:

F.Adrienn
Gsmhome

Móni21
User offline. Last seen 3 hét 6 nap ago. Offline
Csatlakozott: 02/11/2010
Kedves Dmisi!

Még jó, hogy kicserélte a cég a telefont: 2 hónap+még nem tudom mennyi várakozás után!

Dmisi
User offline. Last seen 1 hét 6 nap ago. Offline
Csatlakozott: 01/25/2010
Megkaptam!

Kedves F.Adrienn!

Először is, szeretnék itt is elnézést kérni Öntől a hangnemért, amit mint Ön is írta, megértett, de akkor kicsit indulatos voltam. Bocsi!

A telefonomat megkaptam, és köszönöm, hogy amit telefonon megbeszéltünk, a színcserét is sikerült megoldani.

Köszönöm! Részemről az ügyet lezártnak tekintem, remélem nem fog elromlani az új telefon.

Jó munkát kívánok: Dmisi